Hőszigetelő üvegeink

HŐSZIGETELŐ ÜVEGEINK

A nyílászáró egyik legmeghatározóbb része a hőszigetelő üveg.

üvegNyílászáród vásárlásakor mindenképpen informálódj a mai modern hőszigetelő üvegek széles tárházáról!

A jó minőségű hőszigetelt üveg legfőbb jellemzője az, hogy a gyártási technológiák fejlődésével kettő vagy három rétegű ablaküveg készül, amely azonban mégis egy építőelemet jelent (hőszigetelő üveg).

Az elmúlt évtizedben – mint sok más iparágban – az építőiparban is jelentős technológiai fejlődés zajlott le. Ehhez a döntéshez nyújtunk egy kis segítséget neked a következő lényegre törő információkkal!

Az életminőséggel szembeni várakozások sok esetben új építőipari anyagok megjelenését hozták magukkal, ezzel együtt a hagyományosnak mondható anyagok körében is megújulás figyelhető meg.

Ennek az úgynevezett hőszigetelő üvegszerkezetnek mérhető fizikai jellemzői vannak. A legfontosabb ilyen jellemző az “U” érték (korábban “K” érték), amely az üvegfelületen vagy az ablakszerkezeten jelentkező hőveszteséget mutatja. Ha ez az adat U érték szerint 1,1 W/m2K (legtöbb esetben Ug=1.0 ként említik), az azt jelenti, hogy jó hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkező üveget választottunk, hiszen a hőveszteség mértéke 10 Kelvin fok benti-kinti hőmérséklet különbség esetén sem haladja meg az 1,2 Wattot négyzetméterenként.

Nyílászáróinkat az alábbi hőszigetelt üvegekkel tudjuk szerelni rendszerenként:

VEKA 70 AD és VEKA 82 MD esetén

Kétrétegű argon gázzal töltött, lágyfém-bevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek :

4-16-4 Low-E Plusz Argon aluminium távtartóval (Ug=1,1 ill. 1,0 W/m2K )

4-16-4 Low-E Plusz Argon műanyag távtartóval (Ug=0,9 W/m2K )

VEKA 70 AD esetén

Három rétegű, argongázzal töltött, lágyfémbevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek: 4-12-4-12-4 Low-E Plusz Argon aluminium távtartóval (Ug=0,65 W/m2K).

VEKA 70 AD esetén

Három rétegű, kripton gázzal töltött, lágyfémbevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek: 4-12-4-12-4 Low-E Plusz Argon aluminium távtartóval (Ug =0,35 W/m2K).

VEKA 82 MD esetén

Három rétegű, argongázzal töltött, lágyfémbevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek: 4-16-4-16-4 Low-E Plusz Argon aluminium távtartóval (Ug=0,65 W/m2K).

VEKA 82 MD esetén

Három rétegű, kripton gázzal töltött, lágyfémbevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek: 4-16-4-16-4 Low-E Plusz Argon aluminium távtartóval (Ug =0,35 W/m2K).

Kétrétegű hőszigetelő szerkezetek:2 reteg es harom reteg

Technikailag ez úgy érhető el, hogy a lakótér felőli üvegtábla külső oldalát úgynevezett lágyfém-bevonattal (Low-E réteggel) látják el, és a köztes teret argongázzal töltik fel.

Három rétegű hőszigetelő szerkezetek:

Az energiatakarékos épületek létrehozása korunk építészetének talán legnagyobb kihívása. A hőszigetelés terén – a nálunk ma egyre inkább elterjedt – háromrétegű üvegszerkezetek jelentik a csúcstechnológiát. Hőáteresztő tulajdonságuk akár a kétrétegű üvegek felére is csökkenthetők oly módon, hogy az üvegszerkezet első és harmadik üvegtáblája Low-E bevonattal rendelkező üvegből készül. Igény szerint kripton, illetve argongázzal is feltölthetők.

Mivel a nyílászáró legnagyobb felületét általában az üveg teszi ki, a szerkezet teljes hőátbocsátási tényezőjét nagy mértékben befolyásolja az, hogy 2 rétegű vagy 3 rétegű üvegezést alkalmazunk!

HANGSZIGETELŐ ÜVEGEINK

hangszigetelo
A járműforgalom növekedésével együtt jár a fokozott zajterhelés. Egy üvegszerkezet
hangszigetelési értéke nem más mint a hanghullámokkal szemben kifejtett ellenállása. A hanggátlás mértékegysége a decibel (dB).
Vizsgáljuk meg, mit is jelent pár decibeles javulás egy ablak esetében!
  • 1-2 dB nem érzékelhető
  • 2-4 dB alig érzékelhető
  • 5-10 dB határozottan érzékelhető
  • 10-20 dB meghatározó javulás

A KÖNIGABLAKOK 30-34 dB (mérettől függően) hanggátlással rendelkeznek két rétegű Ug=1.0 W/m2K üveg esetén!

Hangszigetelés
  • Asszimetrikus felépítésű, fokozott hőszigetelő üvegszerkezet (36 dB, ug=1,4 W/m2K).
  • Hanggátló fóliával készült, fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek (45 dB-ig, ug=1,4 W/m2K).
  • Műgyantával laminált, fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek (akár 50 dB-es hanggátlás).
A teljes ablakszerkezetnek (fenti dB érték eléréséhez)  a következő feltételeknek kell megfelelnie bukó-nyíló típus esetén:
  • 6 helyen záródó ablakrendszer,
  • jó minőségű tömítések,
  • hangszigetelő üvegszerkezetek,
  • szakszerű beépítés.

NAPVÉDŐ ÜVEGEINK

fenyvedo

Hő, zaj és napvédelem a homlokzatépítésben.

A modern építészetben az üveghomlokzatok egy egész irányzat meghatározó elemévé váltak, sajátos karaktert kölcsönözve ezzel az épületnek. A légies megjelenés mellett az üveg átvette a hagyományos építőanyagok funkcióját is. Ezt a szerepváltást tette szükségessé, hogy az üveggyártó cégek modern, ún. multifunkcionális bevonatokkal ellátott üvegtípusokat fejlesztettek ki.

A korszerű, nagy szelektivitású lágyfémbevonatok már nagy mennyiségű természetes fény átáramlását teszik lehetővé, de ugyanakkor határt szabnak a mögöttes területek felmelegedésének. Ennek köszönhetően a klimatizálási és a világítási költségek csökkenthetők, de a téli időszakban a hőszigetelő funkció is biztosított. Tehát egy gépészetileg jól megtervezett homlokzat biztosítja az effektív nyári hővédelmet, a kiváló téli hőszigetelést, és a nagy fényáteresztő képesség csökkenti az épület üzemeltetési költségeit.

Hő- és napvédelem
  • Anyagukban színezett üvegekből készült üvegszerkezetek (parsol zöld, bronz, szürke, kék).
  • Reflexiós üvegekből készült üvegszerkezetek (stopsol clear, stopsol green, stopsol super silver).
  • Félkemény típusú üvegekből készült üvegszerkezetek (Sunguard clear 32/52/67).
  • Multifunkcionális üvegek felhasználásával készült üvegszerkezetek (Szuper-neutrális típusok).

Jellemző napvédő üvegek:

  • Anyagukban színezett, abszorpciós üvegek.
  • Keményfém bevonattal készült reflexiós üvegek.
  • Félkemény bevonattal készült napvédő üvegek.
  • Multifunkcionális bevonattal ellátott napvédő üvegek.

A napvédő üvegek betervezésével kapcsolatos kérdésekben kérje tanácsunkat!

BIZTONSÁGI ÜVEGEINK

Aktív védelem

biztonsági

  • Ragasztott biztonsági üvegek felhasználásával készült hőszigetelő üvegszerkezetek,
  • MABISZ minősítéssel rendelkező, átdobás gátló biztonsági üvegszerkezetek (A1,A2,A3 új jelölés szerint: P2A, P3A, P4A).
  • MABISZ minősítéssel rendelkező, rácskiváltó funkcióval rendelkező biztonsági üvegszerkezetek (B1, B2, B3, új jelölés szerint: P6B, P7B, P8B).
  • Különböző kategóriájú átlövés gátló üvegszerkezetek (BR1-től – SG2-ig).
  • Robbanás lökéshullámainak roncsoló hatását megakadályozó ragasztott biztonsági üvegek (D1, D2, D3).
Passzív védelemedzett
  • Edzett biztonsági üvegekkel (ESG) készített hőszigetelő üvegszerkezetek (fej feletti üvegezés, portál üvegezés).

KATEDRÁL ÜVEGEINK

A katedrál üveg gyártási technológiájában abban tér el az alap float üvegétől, hogy az ónfürdőn úszó folyékony üvegréteg vastagságát ugyanúgy két henger egymástól eltérő távolsága szabja meg, viszont a katedrál üveg esetében az egyik hengeren minták találhatók, amelyek a még képlékeny üvegfelületen nyomot hagyva egy áttetsző, de nem átlátszó mintás felületet eredményeznek. A színeket tekintve a fehér, sárga, bronz és matt színek a járatosak.  A katedrál üvegeket nagyon sokszor beltéri ajtókban, vagy homlokzati nyílászárókban használjuk.

Leggyakrabban használt katedrál üvegeink:

Crepi katedrál üveg
Crepi
Csincsilla katedrál üveg
Csincsilla 

Delta katedrál üveg

Delta 
Diamant katedrál üveg
Diamant 
Fatörzs katedrál üveg
Fatörzs 
Felhő katedrál üveg

Felhő 

Flutes katedrál üveg

Flutes 

Huzalhálós grízes katedrál üveg

Huzalhálós grízes

Huzalhálós sima katedrál üveg

Huzalhálós sima

Klein katedrál üveg

Klein 

Krizet katedrál üveg
Krizet
Mastercarre katedrál üveg

Mastercarre 

Óceán katedrál üveg

Óceán 

Screen katedrál üveg
Screen 

SAVMART ÜVEGEINK

A savmart üveg esetében a mintázatot savmaratással alakítják ki. Nagyon elegáns és exkluzív üvegtípus. A katedrál üvegek 4 mm-es vastagságban és számtalan mintázatban rendelhetők. Forgalmazóink bemutatótermében elérhetők számodra is a savmart üveg minták.

Savmart üveg minták:

Fehér savmaratott üveg
Fehér
Matt flutesz savmaratott üveg
Matt flutesz
Basak savmaratott üveg
Basak
Boncuk savmaratott üveg
Boncuk
Bouquet savmaratott üveg
Bouquet
Cam savmaratott üveg
Cam
Dali savmaratott üveg
Dali
Damla savmaratott üveg
Damla
Hasir savmaratott üveg
Hasir
Kilim savmaratott üveg
Kilim
Mercan savmaratott üveg
Mercan
Midye savmaratott üveg
Midye
Oxford savmaratott üveg
Oxford
Punto savmaratott üveg
Punto
Sale savmaratott üveg
Sale
Topkapi savmaratott üveg
Topkapi
Turkuaz savmaratott üveg
Turkuaz
Yaprak savmaratott üveg
Yaprak